- MAGGIE -
Félek magamtól (01.)
!JAVÍTATLAN VÁLTOZAT!
- A lényeg a teljes ellazulás! - szívott magába mély levegőt Mrs. Stell. - Rajta, rajta! - noszogatta az asztalon ülve a hippi tanár diákjait.
Az osztály számára nem nyújtott új látványt, ahogy osztályfőnökük az asztalról ülve tartotta óráit.
- Maggie drágám! Megerőltetnéd magad?
A lány lomhán felült az asztaltól, majd becsukta a szemeit.
- Csinálom, csinálom. - bólogatott, mire hirtelen megszólalt a csengő.
- Rendben, mára ennyi elég is volt, menjetek csak kiscsibéim. - köszönt el nyájasan a tanár, majd bólintott a kitóduló tömegnek. - Ó, Maggie! Kérlek itt maradnál egy percre? - hívta magához a diákot. Ez a fajta eszmecsere sosem jelentett jót.
- Mit tehetek önért Mrs. Stell?
- Először is vegye le ezeket az idióta kesztyűket. Ha jól tudom az iskolánk szabályzata tiltja, legalábbis kellene... Tudom, hogy most a tévéből, az újságokból, és mindenből a hatalmas fenyegetettség folyik, ezért is menekült el tíz tanuló is, de remélem nem készülsz semmi butaságra. Te sem szeretnéd, ha kirúgnának az iskolából, most. Azt ajánlom fogd vissza magad! Én vagyok az osztályfőnököd, és természetesen nem akarom, hogy elkerülj innen, de a sorsod az igazgató kezében van. Ha még egyszer rajtakapnak valamin, sajnos már nem segíthetek. Ne feledd, hogy ez már a harmadik gimnáziumod. Szerintem te is érzed, mi a jó. - zárta le óva intését a hippi nő.
- Nem kell aggódnia értem - suttogta - senkinek sem.
A lány szótlanul kisétált, majd kifelé indult.
Maggie Margo. Egy átlagosnak tűnő árvaházi lány. Legalábbis az iskolában főleg ennyit tudtak róla. Morcos, de csendes. Már három hónapja járt ebbe az iskolába, ami a harmadik volt az évben. A sok intő eredete természetesen a csúfolódóktól származott. A pletykák szerint ha csak hozzáértek, máris a földön fetrengtek. Ezért is kerülték messzire a folyosókon. Maggie persze ennek csak örült, és boldogan terjesztette a hírt. Mellesleg, aki beszólt neki, annak meg is bosszulta a szavait.
Az ajtóba érve három lány állt előtte.
- Segíthetek? - kérdezte gúnyosan.
- Mrs. Stell mit akart tőled? Végre kirúgatott a suliból? Örülnénk, ha elhúznád innen a beled a következő lepratelepre - szólt hangosan a középső.
- Szerintem csak megtiltotta neki a belépést az apa-lánya bálba - makogott a másik, mire Maggie csak egyet előre lépett. Az első lányon kívül mind ijedten hátraugrottak.
- Mi az? Te nem hallottál a pletykákról? Az érintésem betegségeket terjeszt - mutatta a kezét vigyorogva.
- Nem hiszek nekik. Én nem félek tőled. Csak jár a szád.
- Mond csak, te nem tanultál még az összetett mondatokról? - vágott vissza Maggie "nemtörődöm" stílusban, erre a Vancy szemből közelebb lépett.
- Azt hiszed csak dumálok itt össze vissza? Segítek, NEM! Addig szidom a cigiző, drogos anyádat, akinek nek kellettél, ameddig meg nem mutatod azt a varázslatos érintésed. - fenyegetőzőtt.
Maggie odébb fordult, de a lány csak közeledett.
- Na mi lesz? Nincs talán merszed?
- Ne keverd a bajt Vancy, szerencsétlen csitriket nem bántok.
- Nem is tudsz semmit. Le sem tudnál ütni, félsz, hogy ezúttal tényleg kirúgnak, sőt... Bezárnak valami intézetbe. Te és a dilis anyád ott végre találkoznátok.
Az árva lány dühösen, de mégis lassan húzta le a kesztyűt ujjairól, miközben tovább hergelte magát.
- Látni akarod? Érezni akarod?
- Mutasd csak mit tudsz! RAJTA! - kiáltotta végül határozottan a lány, mit sem sejtve mi is vár rá.
Meg a lány szemébe nézett és egy pillanat alatt a csupasz alkarjához ért, majd el is emelte onnan ujját, mire Vancy a földre hullott. Rángott egy kettőt, majd néhány diák körbe vette, és Maggiere ismét csak ujjal mutogattak. Persze ezt ő már nem látta, hiszen igyekezett minél hamarabb eltűnni.
Miután feldúltan elsétált a metró helyett gyalog indult haza. Az út dühösen sokkal rövidebbnek tűnt, így gyorsan be is vihartzott a hatalmas épületbe.
Besétált a portán, majd át az étkezőn, a saját kis szobájába, figyelembe se véve Soldine nővért.
- Hé! Maggie! - szólítgatta, de nem jött válasz.
Meg rádobta magát a nyikorgós vaságyra majd lehúnyta a szemét. A következő pillanatban a nővér nyitott be.
- Hát megint megtörtént... - ült le a szemben fekvő ágyra. - Most mit láttál?
- Vancy volt, meg három csaj a kapuban. Direkt, hogy az iskola területén legyen. Persze ketten el is mentek, de Vancy nem. Nem is értem mi ütött belé, megfenyegették. Aztán csak úgy jött, magától.
- Sokáig?
- Nem megy másképp.
- Nyugodj meg! Majd főzök teát! - mosolygott kedvesen Soldine nővér.
- Köszönöm, de már elegem van ebből, ez egy átok. Utálom, ezt az egészet...
Már három nap telt el azóta, hogy hárman Maggie útját állták, és a nővérnek még most sem sikerült új gimnáziumot találnia. Persze Meg bánta ezt legkevésbé. Nyugodtan feküdgélt az vaságyban, olvasott, és zenét hallgatott. Majd amikor ezeket megunta lement, és segített a nővéreknek takarítani, és vigyázni a kisebb gyerekekre, akik imádták Maggiet. Már meg is kapta a nevét, Margo nővér képpen.
Egyszer csak Soldine nővér nyitott be bús arccal.
- Baj van? - kérdezte Maggie.
- Vendéged érkezett... - lábadt könnybe a nővér szeme.
- Nekem? - értetlenkedett. Az idős hölgy hirtelen szorosan átölelte, majd kitessékelte.
Az étkező kellős közepén egy fekete ruhás sötét férfi állt, egy teát szürcsölgetve.
Maggie lassan közeledett felé, majd megszólította.
- Miért keres engem?
- Ezt neked jobban kellene tudnod, mint nekem. Bár igaz, az árvaházakban nincs tévé... - lerakta a csészét az asztalra majd a lány felé fordult. Az egyik szemét egy fekete bőrszemfedő takarta.
- A nevem Nick Fury.
- Tudom, hogy ki maga, csak azt nem értem minek fecsérli arra az idejét, hogy egy clevelandi árvaházba teázzon.
- Ezt a szenvedélyemet még senki sem díjazta... - próbálta oldani a feszültséget, de Meg csak még hűvösebben nézett. - Tizenhét éves vagy ugye?
- Eltalálta.
Az egyik székre mutatott, majd mindketten helyet foglaltak.
- A Föld ismét hadban áll, és új tehetségeket keresünk, a világ minden részén.
- Katonákat.
- Is, de nem ez a lényeg. A te képességed rettenetesen egyedi. Nincs a világon, csupány egy hozzád hasonló, aki a Vadóc nevet viseli.
- Van más is?
- Csak hasonló. Ő mindenkit megöl, akihez hozzáér, de a te képességed ennél jóval összetetteb nem igaz?
- Ha valakit megérintek, belelátok az agyába. Irányíthatom az összes érzékszervét, tudom mire gondol.
- El kell vigyelek téged, te is tudod. A nővér ezért is sír. - állt fel. - Mondjuk... itt is maradhatsz.
- Nem is mond mást? Csak hogy el kell mennem?
- Van egy kiképzőtáborunk Floridában, egy rejtekhelyen. Ott mindent elmondanak. Amint mondtad, az én időm drága, de ezt a teát talán még megengedhetem magamnak. - nyúlt ismét a csészéhez.
Maggie a hátul álló nővérre nézett, aki síró szemmel mosolygott. Bólintott egyet, és Meg tudta, hogy mit kell tennie.
- Maggie drágám! Megerőltetnéd magad?
A lány lomhán felült az asztaltól, majd becsukta a szemeit.
- Csinálom, csinálom. - bólogatott, mire hirtelen megszólalt a csengő.
- Rendben, mára ennyi elég is volt, menjetek csak kiscsibéim. - köszönt el nyájasan a tanár, majd bólintott a kitóduló tömegnek. - Ó, Maggie! Kérlek itt maradnál egy percre? - hívta magához a diákot. Ez a fajta eszmecsere sosem jelentett jót.
- Mit tehetek önért Mrs. Stell?
- Először is vegye le ezeket az idióta kesztyűket. Ha jól tudom az iskolánk szabályzata tiltja, legalábbis kellene... Tudom, hogy most a tévéből, az újságokból, és mindenből a hatalmas fenyegetettség folyik, ezért is menekült el tíz tanuló is, de remélem nem készülsz semmi butaságra. Te sem szeretnéd, ha kirúgnának az iskolából, most. Azt ajánlom fogd vissza magad! Én vagyok az osztályfőnököd, és természetesen nem akarom, hogy elkerülj innen, de a sorsod az igazgató kezében van. Ha még egyszer rajtakapnak valamin, sajnos már nem segíthetek. Ne feledd, hogy ez már a harmadik gimnáziumod. Szerintem te is érzed, mi a jó. - zárta le óva intését a hippi nő.
- Nem kell aggódnia értem - suttogta - senkinek sem.
A lány szótlanul kisétált, majd kifelé indult.
Maggie Margo. Egy átlagosnak tűnő árvaházi lány. Legalábbis az iskolában főleg ennyit tudtak róla. Morcos, de csendes. Már három hónapja járt ebbe az iskolába, ami a harmadik volt az évben. A sok intő eredete természetesen a csúfolódóktól származott. A pletykák szerint ha csak hozzáértek, máris a földön fetrengtek. Ezért is kerülték messzire a folyosókon. Maggie persze ennek csak örült, és boldogan terjesztette a hírt. Mellesleg, aki beszólt neki, annak meg is bosszulta a szavait.
Az ajtóba érve három lány állt előtte.
- Segíthetek? - kérdezte gúnyosan.
- Mrs. Stell mit akart tőled? Végre kirúgatott a suliból? Örülnénk, ha elhúznád innen a beled a következő lepratelepre - szólt hangosan a középső.
- Szerintem csak megtiltotta neki a belépést az apa-lánya bálba - makogott a másik, mire Maggie csak egyet előre lépett. Az első lányon kívül mind ijedten hátraugrottak.
- Mi az? Te nem hallottál a pletykákról? Az érintésem betegségeket terjeszt - mutatta a kezét vigyorogva.
- Nem hiszek nekik. Én nem félek tőled. Csak jár a szád.
- Mond csak, te nem tanultál még az összetett mondatokról? - vágott vissza Maggie "nemtörődöm" stílusban, erre a Vancy szemből közelebb lépett.
- Azt hiszed csak dumálok itt össze vissza? Segítek, NEM! Addig szidom a cigiző, drogos anyádat, akinek nek kellettél, ameddig meg nem mutatod azt a varázslatos érintésed. - fenyegetőzőtt.
Maggie odébb fordult, de a lány csak közeledett.
- Na mi lesz? Nincs talán merszed?
- Ne keverd a bajt Vancy, szerencsétlen csitriket nem bántok.
- Nem is tudsz semmit. Le sem tudnál ütni, félsz, hogy ezúttal tényleg kirúgnak, sőt... Bezárnak valami intézetbe. Te és a dilis anyád ott végre találkoznátok.
Az árva lány dühösen, de mégis lassan húzta le a kesztyűt ujjairól, miközben tovább hergelte magát.
- Látni akarod? Érezni akarod?
- Mutasd csak mit tudsz! RAJTA! - kiáltotta végül határozottan a lány, mit sem sejtve mi is vár rá.
Meg a lány szemébe nézett és egy pillanat alatt a csupasz alkarjához ért, majd el is emelte onnan ujját, mire Vancy a földre hullott. Rángott egy kettőt, majd néhány diák körbe vette, és Maggiere ismét csak ujjal mutogattak. Persze ezt ő már nem látta, hiszen igyekezett minél hamarabb eltűnni.
Miután feldúltan elsétált a metró helyett gyalog indult haza. Az út dühösen sokkal rövidebbnek tűnt, így gyorsan be is vihartzott a hatalmas épületbe.
Besétált a portán, majd át az étkezőn, a saját kis szobájába, figyelembe se véve Soldine nővért.
- Hé! Maggie! - szólítgatta, de nem jött válasz.
Meg rádobta magát a nyikorgós vaságyra majd lehúnyta a szemét. A következő pillanatban a nővér nyitott be.
- Hát megint megtörtént... - ült le a szemben fekvő ágyra. - Most mit láttál?
- Vancy volt, meg három csaj a kapuban. Direkt, hogy az iskola területén legyen. Persze ketten el is mentek, de Vancy nem. Nem is értem mi ütött belé, megfenyegették. Aztán csak úgy jött, magától.
- Sokáig?
- Nem megy másképp.
- Nyugodj meg! Majd főzök teát! - mosolygott kedvesen Soldine nővér.
- Köszönöm, de már elegem van ebből, ez egy átok. Utálom, ezt az egészet...
***
Már három nap telt el azóta, hogy hárman Maggie útját állták, és a nővérnek még most sem sikerült új gimnáziumot találnia. Persze Meg bánta ezt legkevésbé. Nyugodtan feküdgélt az vaságyban, olvasott, és zenét hallgatott. Majd amikor ezeket megunta lement, és segített a nővéreknek takarítani, és vigyázni a kisebb gyerekekre, akik imádták Maggiet. Már meg is kapta a nevét, Margo nővér képpen.
Egyszer csak Soldine nővér nyitott be bús arccal.
- Baj van? - kérdezte Maggie.
- Vendéged érkezett... - lábadt könnybe a nővér szeme.
- Nekem? - értetlenkedett. Az idős hölgy hirtelen szorosan átölelte, majd kitessékelte.
Az étkező kellős közepén egy fekete ruhás sötét férfi állt, egy teát szürcsölgetve.
Maggie lassan közeledett felé, majd megszólította.
- Miért keres engem?
- Ezt neked jobban kellene tudnod, mint nekem. Bár igaz, az árvaházakban nincs tévé... - lerakta a csészét az asztalra majd a lány felé fordult. Az egyik szemét egy fekete bőrszemfedő takarta.
- A nevem Nick Fury.
- Tudom, hogy ki maga, csak azt nem értem minek fecsérli arra az idejét, hogy egy clevelandi árvaházba teázzon.
- Ezt a szenvedélyemet még senki sem díjazta... - próbálta oldani a feszültséget, de Meg csak még hűvösebben nézett. - Tizenhét éves vagy ugye?
- Eltalálta.
Az egyik székre mutatott, majd mindketten helyet foglaltak.
- A Föld ismét hadban áll, és új tehetségeket keresünk, a világ minden részén.
- Katonákat.
- Is, de nem ez a lényeg. A te képességed rettenetesen egyedi. Nincs a világon, csupány egy hozzád hasonló, aki a Vadóc nevet viseli.
- Van más is?
- Csak hasonló. Ő mindenkit megöl, akihez hozzáér, de a te képességed ennél jóval összetetteb nem igaz?
- Ha valakit megérintek, belelátok az agyába. Irányíthatom az összes érzékszervét, tudom mire gondol.
- El kell vigyelek téged, te is tudod. A nővér ezért is sír. - állt fel. - Mondjuk... itt is maradhatsz.
- Nem is mond mást? Csak hogy el kell mennem?
- Van egy kiképzőtáborunk Floridában, egy rejtekhelyen. Ott mindent elmondanak. Amint mondtad, az én időm drága, de ezt a teát talán még megengedhetem magamnak. - nyúlt ismét a csészéhez.
Maggie a hátul álló nővérre nézett, aki síró szemmel mosolygott. Bólintott egyet, és Meg tudta, hogy mit kell tennie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése